Az igazság

24.rész


Azóta nem beszéltem Márkkal,de nem is baj.A hét többi napján csak unatkoztam.Szombat este már idegesen ültem a szobámban és vártam a többieket.
-Hol vannak már?!-járkáltam idegesen fel-alá.Fél óra múlva zajokat hallottam lentről így amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam.4 hulla fáradt fiúval találtam magam szemben,jaj és egy lánnyal.De amint Oli meglátott óriási mosoly húzódott arcára.
-Dorina!-kiáltott fel.Ledobta cuccait és odarohant hozzám.Felkapott és megpörgetett párszor a levegőbe.-Úgy hiányoztál.-tett le a földre és rátapadt ajkaimra.Olyan rég éreztem puha ajkait,hogy el tudtam volna olvadni karjaiban.
-Te is nekem.-szakadtam el tőle.-Na milyen volt Romániában?-fordultam a többiek felé.
-Fárasztó,de jó volt látni a rajongókat.-felelte Benny.-Na és itt történt valami érdekes?
-N-nem,nem történt semmi érdekes...-Nem akartam felhozni azt az estét.Felmentem Olivérrel a szobájába,hogy kipakoljon.
-A pakolás tényleg fontosabb mint én?-kérdeztem duzzogva az ágyáról miközben néztem ahogy ide-oda rohangál.
-Nem,de ha ezt most befejezem akkor több időm lesz rád.
-Oh tényleg...Nem is tudtam,hogy te ilyen okos vagy.-gondolkoztam mikor ő már a táskáját rakta el.
-Nem is tudtad?-nézett rám furán miközben jött oda hozzám.-Pedig okos és ravasz vagyok.-döntött le lassan az ágyra.
-Igen,ravasz?Eddig még nem mutattad ki.
-Akkor mostantól ravasz leszek,jó?-válaszom meg se várva tapadt ajkaimra.
És tényleg ravasz volt.Amíg én a csókra figyeltem,addig a keze már bugyim alatt volt.Mikor észbe kaptam hirtelen a buli estéje ugrott be és kicsit megremegtem.
-Mi a baj?-kérdezte ijedten.
-Semmi,csak....egy hét alatt elszoktam ettől.
-Biztos,hogy csak ennyi?-simogatta meg arcom szabad kezével,mivel még a másik fehérneműm alatt tevékenykedett.
-Igen ennyi.Tényleg.
-Látom rajtad,hogy baj van.-feküdt fel mellém.
-Nincs tényleg.
-Ugye tudod,hogy nekem mindent elmondhatsz.
-Tudom,de hidd el nincs semmi.
-Na jó,el hiszem.-ölelt át szorosan.
-Ha lenne valami elmondanám.-fúrtam fejem mellkasába.
-Akkor jó.Nem folytatjuk azt amit az előbb el kezdtünk?-nézett rám kajánul.
-Nem.Ez mostantól romantikus pillanat,nem.....olyan.-Egy kis ideig még csöndben feküdtünk majd én törtem meg a csendet.-Na,de most én megyek csinálok vacsit,gondolom pihenni akarsz.-keltem fel az ágyról.
-Ne menj el!-szólt utánam mikor már az ajtóban voltam.
-De megyek,te pihenj,jó éjt!-csuktam be az ajtót.Még benéztem a többi szobába,hogy őket is elküldjem aludni,de már mindenki békésen szunyókált.Össze akartam dobni egy kis sushit,amit egy kicsit gyorsan akartam.
-Auu.....-szisszentem fel halkan,mikor megvágtam magam,nehogy felkeltsem a többieket.Nem fájt annyira,hogy sikítsak,de mégis ahhoz volt kedvem.Bele gondoltam mennyire fog Olivérnek fájni mikor elmondom a történteket.Nekem is át kell élnem akkora fájdalmat mint neki.A kést óvatosan csuklómhoz érintettem,becsuktam a szemem és húztam egy hosszú vágást.Pár könnycsepp lecsordult az arcomon,de ahhoz képest nem fájt annyira.Folyt belőle a vér én meg csak néztem.Egy kis idő múlva elkezdett csípni így gyors hideg víz alá tettem.Mikor már nem csípett felmentem az emeltre egy pulcsiért,nehogy meglássa valaki.Még gyorsan beakartam fejezni a sushit,de valaki hirtelen vállamra tette kezét,mire egy kicsit megugrottam az ijedségtől.
-Fázol?-simogatott meg hátulról Olivér.
-Igen,egy kicsit.-válaszoltam rögtön.
-Nem vagy lázas?-tette kezét homlokomra.
-Nem,nem vagyok.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Akkor jó.-adott egy puszit arcomra.-Mikor lesz kész?-nézett le az ételre.
-Mindjárt.Felkelted a többieket,létszi?
-Persze.-és már el is tűnt.Negyed óra múlva már meg is terítettem az asztalt de sehol senki.Benéztem az első szobába.Sziki békésen aludt,mellette pedig Olivér kapálózott levegőért olyan erősen szorította.
-Segíts!-tátogta nekem.Én csak elmosolyodtam és leguggoltam Sziki mellé.
-Sziki,ideje felkelni...-suttogtam fülébe,de semmi reakció.-Kész a vacsi.
-Vacsi?!-pattantak ki a szemei.
-Igen.Gyere le szépen eszikélni.-Húztam ki a szobából miközben Oli felkeltette a többieket.Hamar befejeztük a vacsit és a többiek vissza mentek aludni,nem csodálom hisz biztos fáradtak.Összeszedtem az üres tányérokat és elindultam a mosogató felé,a konyhába.
-Miért te mosogatsz mindig?-állított meg kezével Oli a fal mellett.
-Mondtam már,mert más nem csinálná meg.-dőltem neki a falnak.
-Akkor legalább egy csókot hagy kapjak.-nézett rám kiskutya szemekkel.-Elmosolyodtam és rábólintottam.
Gyengéden rátapadt ajkaimra és a falhoz nyomott,de vigyázott rá nehogy eltörjenek a tányérok a kezemben.Akkor kaptam észbe,hogy pontosan ezen a helyen történt minden az este.Kimásztam szájából és elfordítottam a fejem.
-Mond már el kérlek mi a baj.-nézett rám aggódóan.
-Semmi,csak...-néztem bele szemeibe de hamar elkaptam a tekintetem.-Hagyjuk...
-Miért nem mondod el?Amióta vissza jöttünk olyan fura vagy.Velem van a baj,vagy mi van?Azt hittem mindent elmondunk egymásnak.De így,hogy te ezt nem mondod el azt gondolom,hogy nem bízol meg bennem és így én se leszek képes bízni benned.-hangja inkább szomorú volt,nem dühös,amin csodálkoztam.
-Nem veled van a baj,hanem én velem...-folytatni akartam,de egyszerűen nem jött ki egy hang se a számon,amit ő is észre vett így le engedte kezeit mellőlem.
-Add ide,én majd megcsinálom.-vette ki kezeimből a tányérokat és elindult a konyhába.Én lassan felballagtam a fürdőmbe.Hogy okozhatok neki ekkora fájdalmat?Az az arc....Olyan szomorú arca volt,hogy legszívesebben elsírtam volna magam.El sem tudom képzelni milyen lehet neki most.Magamnak is fájdalmat kell okoznom,de most Ő lent van a konyhában nem mehetek le késért.A borotva!Széttöröm és kiveszem belőle a zsilettet.Így tettem,majd másik sebem fölé helyeztem és becsuktam a szemem.
-Te meg mit csinálsz azzal?-rohant oda hozzám ijedten,majd kitépte kezemből az eszközt.
-É-én....csak....-dadogtam össze vissza.-El kell mondanom valamit.
-Hát remélem is,hogy meg tudod nekem ezt magyarázni.-ijedt,de egyszerre dühös is volt
.-Nem csak neked akartam fájdalmat okozni,hanem magamnak is.De...gyere kérlek,máshol beszéljük meg.-fogtam meg kezét és húztam magam után a hálóba.
-Na akkor már elmondod végre?-ült le az ágyra amit én is követtem.Nem bírtam a szemébe nézni.
-Egyik este amikor Romániában voltatok áthívtam Márkot,mert egyedül unatkoztam.Egy kisebb bulit csináltunk ő pedig hozott valami erős alkoholt.Mindketten sokat ittunk és elvesztettük a fejünket és...-nyeltem egy nagyot-....lefeküdtem vele.
-Mond,hogy csak viccelsz...
-Nem viccelek,de nekem nem jelentett semmit,nem voltam magamnál.-néztem szemébe.-Magamtól soha nem feküdnék le mással,te túl fontos vagy számomra.És tudom,hogy most egy életre megutáltál és elhagysz,de kérlek legalább barátok vagy csak ismerősök maradjunk.Én még el is költözök ha kell,csak...-nem tudtam befejezni,mert Olivér hirtelen átölelt.
-Tényleg dühös vagyok,de egyszerűen nem tudok rád haragudni.Soha nem tudnálak elhagyni.-suttogta nyakamba.Elengedett majd szemembe nézett.Vörösek voltak,és a vállam is kicsit nedves volt.Szóval sírt.Már másodszor miattam.-Túlságosan szeretlek ahhoz,hogy ilyen könnyen elengedjelek.
-Én is nagyon szeretlek.-gördült le nekem is egy könnycsepp.Újra átölelt,de most még szorosabban.Kb.5 percig így ültünk majd gyengített ölelésén,két keze közé fogta arcom,mélyen szemembe nézett és lágyan megcsókolt.
-Csak mond,hogy nem csinálsz többet ilyet,mert ez is olyan volt mintha kést szúrtak volna a szívembe.-vált el tőlem.
-Nem fogok soha többet ilyet csinálni,megígérem.-döntöttem homlokom az övéhez.
-Hát remélem is.-mosolyodott el.
-Akkor fel kell hívnom Márkot.-sóhajtottam egyet.
-Minek kell őt felhívnod?-akadt ki.
-Hogy ő is beszélje meg a dolgokat Roxival a dolgokat.Azt mondta akkor mondja el neki mikor én neked.
-Jaj,akkor hívd nyugottan.-Azt mondta 10 perc és át jön hozzánk.Így is volt.Egyedül hagytuk őket Roxival,hogy beszéljék meg a dolgokat.Fél óra múlva hallotuk,hogy Márk elmegy így lesiettem Roxihoz.Úgy ült a kanapén ahogy még sose láttam.Sírva.Lassan leültem mellé.
-Roxi,tudom,hogy most a pokolra kívánsz,de kérlek bocsáss meg azért amit tettem.-engem is majdnem elfogott a sírás ahogy őt néztem.Hozzábújtam és megpróbáltam átölelni amit furcsa módon engedett és ő is átölelt.
-Hogy tudnák haragudni a legjobb barátnőmre?-kérdezte rekedt hangon,majd kis idő múlva elengedett.-Szakítottam vele.-jelentette ki halkan.És nem csak emiatt.Mostanában többet veszekedtünk és eltűnt a láng is közöttünk.
-Ne félj,találsz nála jobbat is.-bíztattam egy mosollyal amit viszonzott.Szerencsés vagyok,hogy ilyen barátaim vannak akik ilyen hamar megbocsájtanak nekem.Jó tudni,hogy ennyire fontos vagyok nekik.De mi lesz ha mi közöttünk is elmúlik a láng?Lesz egyáltalán ilyen?

-Kérdezhetek valamit?-törte meg csendet Olivér miközben az ágyán feküdtünk.
-Persze.
-Jobb volt vele csinálni,mint velem?-kérdezte félénken mire én felkuncogtam.
-Veled valahogy sokkal jobb volt,mert te veled szerelemből csináltuk,vele pedig az alkohol miatt.-vörösödtem el.
-Jaj,ilyenkor olyan édes vagy.-húzott magához szorosabban.
-Amúgy te neked tényleg elég vagyok?
-Ezt hogy érted?
-Hát,nem vagyok szép,nincs jó alakom és még a melleim is kicsik.
-Legkisebb dolog,hogy mekkora melled van és nem szeretem a csont vékony lányokat,szeretem ha van mit fogni.-mosolygott majd maga felé fordított,hogy a szemébe nézzek.-És számomra te vagy a leggyönyörűbb nő a világon.-lágyan rátapadt ajkaimra.Ez a csók olyan ,mint az első volt.Mintha most vallott volna szerelmet.Biztos,hogy nem fog elaludni közöttünk a láng.De attól még a sors szeret játszani.Szereti elvenni tőled azt ami a legfontosabb neked...